Olykor jó haragudni és veszekedni. A harag olyan, mint egy oldószer. Szépen lemossa a hazugságokat, a színlelt, erőltetett kedvességet, a "mosoly maszkokat" és utána nem marad más csak az igazság. Az igazság, amivel nem mindig tudunk szembenézni, az igazság ami nem is létezik, ami mindenkinek más, ami áttetsző és képlékeny, ami most még igaz, de holnap már hazug. Az igazi vélemény marad a harag után, az igazi való, ami kimondja, hogy amit csinálsz rossz, értelmetlen, ostobaság és hülyeség.

És hogy utána mi lesz? Az csak rajtad áll. Elfogadod és behódolsz a másik igazának, feladva a sajátodat gondolkozás nélkül. Vagy gondolkozol és mérlegelsz igaza van e. Ha igen, behódolsz, ha nem... akkor lázadj és harcolj magadért! És azért ami fontos neked (persze előbb tanulj meg gondolkozni). Rajtad múlik hogyan harcolsz: ész érvekkel, logikusan, higgadtan vagy ostobán mint egy állat, mellé rikácsolva és csapkodva, mint egy csimpánz.

Jó dolog a harag. Letisztítja a mocskot. Utána csak rajtunk áll hogyan tovább. Ha elég intelligensek vagyunk, tudjuk, hogy szükség volt rá és megbírkózunk a feltárt igazsággal, őszinteséggel. Ha ostobák vagyunk, megsértődünk és világi nagy hisztiket levágunk, mint valami baszatlan, elkényeztetett primadonna. Majd picsogunk, hogy lesajnálnak és kiröhögnek. Hát persze, aki hisztizik azzal ezt teszik. A sajnálatnál és lenézésnél rosszabbat pedig nem kaphat.

Jó dolog a harag. Ha nem viszik túlzásba és úgy kezelik, mint szükséges rosszat. Mint a nyári vihart, ami felüdülést hoz.

Ám nem szabad összekeverni a gyűlölettel, ami haragnak álcázza magát. Azzal az engesztelhetetlen gyűlölettel, amit észre se veszünk, mert haragnak gondolunk, holott már rég túlnőtte azt. A gyűlölet mérgező és lealacsonyító. Sosem szabad hagyni, hogy a harag gyűlöletté fejlődjön. Ha mégis megtörténik, akkor ki kell használni a javunkra, és a szolgálatunkba állítani. Mint minden érzelmet és érzést. Ezek vannak értünk, nem mi értük.